Még egyszer, kérlek

Textauszug

ELS FEJEZET

Kristin

- Akkor tnj el innen! - üvöltök a férjemre, amikor újra a fejemhez vágja, milyen értéktelen vagyok. Elegem van. Évek óta kitartok mellette, nem csinálom tovább. Miért kellene elviselnem ezt az ürességet, ezt a szeretetlenséget?

- Nem megyek el innen, Kristin. Ha le akarod zárni ezt a történetet, akkor pakolj össze, és húzz el a házamból!

Rámeredek a férfira, akit huszonkét éves korom óra szeretek. A gyermekeim apja. Azt hittem, mellette öregszem meg. De ez, aki elöttem áll, már csak a délibábja annak az embernek. Scott a felismerhetetlenségig megváltozott az elmúlt tizennégy évben. Már csak valaki, akit egykor szerettem.

A férfi, akiröl tudtam, hogy sosem dobna el ilyen könnyen. Aki sosem tenne ilyet.

- Ez nem csak a te házad, Scott. A feleséged vagyok.

Önelégült mosollyal a képén megcsóválja a fejét.

- Én fizetek érte. Hogy fogod fedezni a fényzö életstílusod munka nélkül?

Fényzö életstílus? Idejét nem tudom, mikor vettem magamnak valamit. Leginkább azért, mert nem volt kedvem azt hallgatni, milyen hülyeségekre költök.

- Szerzek munkát, és teszem, amit kell. Nem költözök el.

Megdörzsöli az orrnyergét.

- Szóval dolgozni fogsz, csak épp az elmúlt tíz évben nem tetted.

- Nem te akartad, hogy maradjak itthon a gyerekekkel? Nem te mondtad, hogy lépjek ki a munkahelyemröl? Úgyhogy most ne vágd a képembe! - csapok az asztalra.

Mintha az Idétlen idökig cím filmet nézném a saját szereposztásunkban. Ugyanaz a harc, újra és újra, megbékélés nélkül. Egyetemi diplomát szereztem kommunikációból, mégis ez az egyetlen dolog, amit egyikünk sem képes normálisan mvelni.

Scott akkor javasolta, hogy hagyjam ott a riporteri munkám, amikor kiderült, hogy terhes vagyok Finn-nel. Folyton utaztam, kiemelten fontos sztorikról tudósítottam, és Scott úgy érezte, nem tudnám teljes mértékben az anyaságnak szentelni az idömet.

Kezdetben jó ötletnek tnt. Mindig szerettem volna olyan anyuka lenni, aki süt-föz, megpuszilja a gyerekeit, mielött iskolába indulnak, és ebédet csomagol nekik. Anyám ilyen volt, és a legszebb emlékeket örzöm róla. Azt hiszem, földre szállt angyal lehet, mert nálunk legtöbbször jó, ha a gyerekeim összeillö ruhát vesznek fel és elég pénz van az ebédszámlájukon.

Az életem a legkevésbé sem úgy alakult, ahogy arra számítottam. Sütés helyett összevissza kapkodok, hogy tiszta legyen a lakás, különben Scott dühöngene. Egy órát töltök az edzöteremben, hogy Scott ne jegyezhesse meg, kissé elengedtem magam. Miközben megpróbálok egyszerre tökéletes feleségnek látszani és anyának lenni, mint ahogy az is vagyok, lassan megfulladok.

És amikor felbukkannék levegöért, a férjem visszanyomja a fejem a víz alá.

Most megragadja az asztal szélét, és rám néz.

- Mindig én vagyok a rosszfiú. Én hagyattam veled ott a munkád. Én csináltam neked gyerekeket. Én tettelek azzá a szerencsétlen növé, aki vagy. Miattam lettél ilyen hideg és megkeseredett is, igaz? Mindent én csináltam. Akkor húzz innen a francba!

Könnyek gyülekeznek a szememben a mondataitól.

- Ilyen könnyen feláldozható vagyok?

Harag lángol a szemében.

- Te vagy, aki szakítani akarsz, Kristin. Te vagy az, aki itt állsz fensöbbségesen, és közlöd velem, hogy tnjek el. Isten bocsássa meg, olyan feleségre vágyom, aki valóban szeret engem. Mikor fordult elö utoljára, hogy ágyba akartál bújni velem? Mikor adtad meg, amire szükségem volt, mi?

Elérkeztünk a veszekedés következö felvonásához.

- Elég nehéz olyan valakit akarni, aki mellett egy darab szarnak érzed magad.

- És mivel érem el ezt, Kris? Azzal, hogy megmondom az igazságot rólad meg a dolgaidról?

A dolgaim. Mindig az én dolgaim, még amikor az övéiröl beszélünk, akkor is. Én vált